Helyretették Magyar Péter tévedéseit a gyermekvédelmi ellátás kapcsán – a számok nem hazudnak!

2024. december 13. 18:43

Fülöp Attila szerint nem a Tisza Párt elnökének a fellépése nyomán javulnak az ágazatban a körülmények, Magyar a konfliktust hozta ebbe a történetbe.

2024. december 13. 18:43
null

Nyitóképünk: Képernyőfotó/YouTube

Nem azért jutott hirtelen hárommilliárd forint gyermekvédelemre, mert Magyar Péter témává tette ezt az ügyet – mondta el a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban Fülöp Attila a műsorvezető kérdésére válaszolva. A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kijelentette, ez egyenes következménye annak, ami eddig történt.

Ezt az összeget – amely tehát nem a Tisza Párt elnöke fellépésének a következménye – ugyanis az állami fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a háború okán megemelkedett rezsiárak miatt kapta plusz támogatásként. Ez a szokványos ügymenet része, mert 

a fenntartó tavaly 12, idén márciusban pedig több mint négymilliárd forinthoz jutott.

Fülöp kijelentette, nem csak a rezsire fordítanak több pénzt, magára a gyermekvédelmi ellátásra is évről-évre. 2010-ben 18 milliárd forint állt erre a célra rendelkezésre, ma pedig 129 milliárd. Persze ez a forrás sem elég, de azt bátran elmondhatja, nagyon sokat tettek ezen a területen, ugyanakkor azt is tudja, sok még a munka a jövőben is.

Idén egyébként megemelték a gyerekek ruhapénzét, a nevelési ellátmányát, a fenntartónál felújításra, beruházásra mintegy 500 millió forinttal több áll rendelkezésre, mint volt ebben az évben. A jövő évi költségvetésben tovább nő az erre az ágazatra jutó összeg, mert emelkedik az itt dolgozók bére és a nevelőszülők juttatása.

Az államtitkár közölte,

a 12 éven aluliak 83 százaléka nem intézményben, hanem nevelőszülőknél van, ez a szám az összes gyerek esetében több mint kétharmad,

ami nagyon jó arány, hiszen a traumatizált, sérült gyerekek többsége családi gondoskodásban részesül.

Rónai Egon megkérdezte, Magyar Péter európai parlamenti képviselőkét miért nem mehet be egy gyermekvédelmi intézménybe. Fülöp kijelentette, ebben a minőségben az EP-képviselőnek joga van bármilyen információt megkapni, amely az ő munkavégzéséhez kell, de a gyermekvédelem, a szociális ellátás tagállami hatáskör, s nincs olyan, hogy intézménylátogatási jogkör. A magyar parlamenti képviselők közül azonban többen jártak ilyen intézményekben, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt. 

Az ő esetükben soha nem voltak olyan balhék, mint Magyar Péternél.

Az államtitkár szerint a 472 telephely közül nagyon sok intézményben folyik jelenleg is beruházás, ezek közül ment el néhányba Magyar, de szándékosan olyan fotót csinált, amely a jelenleg még rossz, elhanyagolt állapotot tükrözte. Fülöp előzetesen tájékoztatta Magyart, hogy a pécsi otthonba nem mehet be, ennek ellenére megjelent ott az EP-képviselő. Arról az államtitkár nem tudott, hogy milyen beszélgetés lesz Menczer Tamás és Magyar Péter között – bár azt elismerte, hogy tudott a Fidesz kommunikációs igazgatósjának érkezéséről –, a stílust és a hangnemet pedig nem szeretné kommentálni.

Az elmúlt három hét gyerekvédelemmel kapcsolatos politikai támadásait Magyar Péter hozta be a közéletbe – fogalmazott Fülöp. A gyermekvédelemmel kapcsolatos fejlesztések, béremelések, a körülmények javítása folyamatosan megtörtént az elmúlt években, ezeket a lépéseket nem Magyar Péter feltűnése váltotta ki. Ő a konfliktust hozta ebbe a történetbe.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
herden100
2024. december 14. 02:03
🌲🗽🌲 🕯️💚🕯️ 🌲🕊️🌲 🤍 ADVENT VAN: napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/szellemi-unnepek/advent-miszteriuma napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/szellemi-ut-erenyek-beavatas/az-ima-hatalma KARÁCSONY JÖN: napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/szellemi-unnepek/szeretet-es-bolcsesseg-karacsony-a-tudati-lelek-koraban napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/a-szivcsakra-felelesztese/a-csakrakrol-altalaban-a-szivcsakra-jelentosege MINDEN ÉVBEN TAPASZTALOM, HOGY ITT VAN VELÜNK-BENNÜNK. ÉS NAP MINT NAP IJJESZTEGET: m.youtube.com/watch?v=Z0RCZ-dqExw&pp=ygUlYWhyaW1hbiBpbmthcm7DoWNpw7NqYSBhIGhhcm1hZGlrIMOpdg%3D%3D FOLYAMATOSAN ERŐSNEK KELL LENNI. NE HAGYJUK KIFOLYNI AZ ADVENTI, HANUKAVÁRÓ -NYUGALMUNKAT -BENSŐSÉGESSÉGÜNKET -SZERETETÜNKET A KEZEINK KÖZÜL. EZEK A CIKKEK: -ERŐSÍTENEK, -HARMONIZÁLNAK -IMMUNIZÁLNAK: napfenyes.hu/cikkek Akinek van kedve olvashat heti szakaszokat is: zsido.com/konyvek/tudastar/liturgia/hetiszakaszok/ KOLLEKTÍV MONDANIVALÓ IS VAN BENNÜK. ❤️❤️❤️❤️ 🤍🤍🤍🤍 💚💚💚💚
herden100
2024. december 14. 02:03
🌲🕯️💚🕯️🌲 MÁRIA KIÁLLÍTÁS, MÁRIA ORSZÁGÁBAN: December 8 - Január6 istenanya.hu Helyszíne: 1052 Budapest, Városház u. 4 Várjuk szeretettel! ISTENANYA ALAPÍTVÁNY. BELÉPÉS DÍJTALAN KEDVES MAGYAROK! MÁRIA NÉPE: hu.m.wikipedia.org/wiki/Regnum_Marianum EGY ÉVTIZEDEKIG ÖRÍZGETETT KEGYTÁRGY NEM PUSZTÁN EGY TÁRGY. BENNE VAN A LELKÜNK EGY PICI RÉSZE. HOL ÉPÍTSÜK FEL A LELKÜNK KIS DARABJAIBÓL A MAGYAROK MÁRIA MÚZEÚMÁT ??? ÉN A GELLÉRT HEGYET JAVASLOM. ÉS A KIS-SVÁB-HEGYET A ÖKUMENIKUS MAKOVECZ TEMPLOMNAK: m.youtube.com/watch?v=somHCKxsvyk&pp=ygUQbWFrb3ZlY3ogdGVtcGxvbQ%3D%3D istenanya.hu BÉKÉT A VILÁGNAK 🕊️🗽🤍 youtu.be/QrlHEsi5SK0?si=CBhud1_jOonn7ZLC m.youtube.com/watch?v=VNmNIkQGuvY&pp=ygULQmFyYWthIGZpbG0%3D LÉLEK HANG: m.youtube.com/watch?v=1ytrQS0N4AY m.youtube.com/watch?v=c0TxV_iFvgs hu.m.wikipedia.org/wiki/Boldogasszony_Any%C3%A1nk hu.m.wikipedia.org/wiki/90._genfi_zsolt%C3%A1r hu.m.wikipedia.org/wiki/Szent_Korona
tizennyolcfok
2024. december 13. 21:16
a senkiházi fideszes csinovnyik hazudik. nyilván azért nem engedték be magyar pétert, ahova nem engedték be, mert titkolnak valamit. ez a napnál is világosabb. pontosan ugyanúgy, ahogy a kórházakból is az után tiltották ki, miután a fideszes inkompetenciát több helyen is bemutatta. ez is világos. fülöp elvtárs csak a fideszes hülyéknek kottázik.
1esperma
2024. december 13. 20:37
A számok általában nem hazudnak. Csak a fideszes számok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!